Pszichológusok vs Pincérek~Negyedik rész~

Baekhyun pov:


Untam már ezt a napot pedig még el sem kezdődött igazán. Lyukas óránk van így igazából nekem nyolc,  hogy töltjül el ezt az időt.
Hiába akartam ezt a majmot magammal rángatni óra után  shoppingolni ezt dobhattam is, hisz sátán Soo nem hajlandó velem tartani.  Mondjuk megértem egy kicsit. Mindegy is majd elmegyek anyával vagy az unokahúgommal. Egyátalán nem érdekel a foci, de a gondolataim folyton vissza terelődtek a tanulótársainkra így jobbnak láttam ha lekötöm magam. Ah..és milyen jól teszem. Félmesztelen kigyúrt vagy csak szálkás testalkatú pasik tömkelege. Utálom Mr. Wangot, de meg kell hagyni ha Ő tanít valakit az már "rendes" testtel rendelkezik. Ja, igen nem tudom hogy említettem-e már, de nem mellékesen javíthatatlanul meleg vagyok. Nem tehetek róla, hogy a pasik jobban vonzanak, mint a sipitozó kis cafkák. Sosem tudtam illetve tudnám magam elképzelni úgy hogy alattam egy csaj éppen na..khm...tudjátok. Próbáltam az összes srácot feltérképezni mielőtt az óra véget ér és az összes helyes fiú eltűnik, hogy felöltözzön. Természetesen Soonak is feltűnt, hogy kapkodom a tekintetem ide-oda hisz furcsán méregetett egy darabig  amit láttam, de nem érdekel. Majdnem harminc srácot nehéz lecsekkolni tíz perc alatt főleg, hogy ha póló nélkül szaladgálnak. Ahogy nézegelődtem feltűnt két srác aki elég feltünően néz. Habár az egyik csak ide pillangatott és próbálta leplezni, hogy enge..nem is engem hanem minket  lesnek.  Kérdőn felhúzott szemöldökkel meredtem rájuk. Mégis mit néznek?
-  Ya..Soo az a két srác minket bámul- motyogtam neki hangosan mégis úgy, hogy ne tűnjön fel az ismeretleneknek szám mozgása így elfedve azt a tényt hogy én értesítettem erről a dologról haverom is.
-   Hol?- hajtotta le fejét és az össze kulcsolt kezeit pásztázta maga előtt.
-   A lelátó jobb oldalán az öltözői részen...kicsit takarásban egy szőke meg egy mogyoró barna hajú- válaszoltam meg a kérdését.
-    Hm...látom őket. Ismered valamelyiket? -  kérdezte kis éllel a hangjában. Gyülöli ha valaki figyeli vagy ha leselkednek utána.
-   Nem, ..talán mennünk kéne? - fogtam meg csuklóját majd lassan felálltam, de tekintetem nem szakítottam el az idegenekről akik a faltámasztás helyett elindultak felénk. Ide jönnek?!
-    Jönnek, gyerünk- rángattam karját, de Dyo nem volt hajlandó megmozdulni.
-   Meg akarom tudni mit akarnak- emelte fel a fejét és a felénk tartókat kezde el  vizsgálni. Ha nem lennék berezelve akkor én is megnézném őket alaposan. Nem tudok verekedni ....ráadásul az arcom kincs! Mikor ide  értek hozzánk még erősebben szóritottam Kyung csuklóját majd vissza huppantam  mellé és úgy bámultam a tőlünk körübelül másfél méterre lévő srácokat.
-  Hi! A nevem Henry Lau- biccentett a mogyoró barna hajú fiú elmosolyodva.
-  Hagyd az angolt! - parancsolt rá a mellette lévő.    -   Oh Sehun vagyok- mondta majd bíztatólag küldött felénk egy szívdöglesztő félmosolyt.
-   Do Kyungsoo, nagyon örvendtem-  állt fel mellettem haverom  megfogva csuklóm.
-   Megmondtam, hogy ők azok ...vagyis neked mi a neved?- mutatott rám azt hiszem Henry.Heeh?
-   Byun Baekhyun- nem is értem miért fontos ez.
-   Ti vagytok azok! - lelkendezett fel-le ugrálva, mint egy óvodás.
-   Nyugodj már meg... - forgatta szemeit Sehun.
-   Akartok valamit? -  szólalt meg ridegen mellettem Kyungsoo. Mindig is a frász kerülgetett a bunkó énjétől. Borzongás futott rajtam végig ahogy megláttam Soo tekintetét. Ezért nem ismerkedik! Sátán Soo ott rejlik benne mélyen..wow félelmetes, de lenyügöző.
-   Channie és Kai tanulótársai lesztek-tapsikolt Henry vigyorogva. Ez meg hány éves? Jézusom..
-   Remek akkor mondjátok meg Channienek és Kainak, hogy jó lenne ha előben is bemutatkoznának nekünk és megbeszélnénk néhá..
-    Kyuhyun hyung! -  visított fel Henry félbeszakítva ezzel Soot. A srác futásnak eredt egy másik idősebb fiú karjaiba vetette magát majd ..majd ...ez komolyan megcsókolta? Nagy szemekkel, félig nyitott szájjal meredtem a most láthatólag hevesen smároló párra.  Azt a rohadt! Ezzel nincs is nagy gondom hisz meleg vagyok így nem taszít két pasi smárolása, de mindkettő helyes- nem is kicsit- és ezek pont egymásra találtak. Ch..bezzeg én nem kapok senkit! Amúgyis ez a Henry gyerek kicsit idegesitő pedig alig beszélt valamit.
-  Oké, meg ne kúrd itt!- ordította  el magát Sehun mire a két fél felénk pillantott és elnevette magát majd kézen fogva(!) lassan hozzánk sétált. Koreában kézen fogva és csókolózva...ezek is öngyilkosok akarnak lenni!
-  Ugyan pösze nyugi van-borzolt a nála magasabb hajába vigyorogva.
-  Sziasztok a nevem Cho Kyuhyun végzős- hajolt meg elöttünk. Végzős. Hm..akkor ez lesz az utolsó éve itt.
-   Hello a ne..
-   Tudom kik vagytok-vágott a bemutatkozásomba- Sokat hallottam már rólatok- mosolyodott el barátságosan majd közelebb vonta magához eddig csendben figyelő párját és egy puszit nyomott az arcára mire a barna hajú egy elégedett mosolyal díjazta elöző tettét.
Most, hogy egy kicsit jobban megnézem őket illenek egymáshoz. Henrynek szeleburdi természete van míg az idősebbnek visszafogottabb így tökéletesen kiegészítik egymást.
-   Nagyon örvendtem- hajolt meg mellettem Kyung- Nekünk óránk lesz így mennünk kell, de kérlek üzenjétek meg a barátaitoknak hogy meg kéne beszéljük az óráknak a helyét illetve idelyét így jó lenne, ha keddig felkeresnének bennünket- mondta Kyung majd kicsit meghajolt bucsúzoul.
-  Sziasztok- intettem én is. Elköszöntek ők is majd Sooval elsétáltunk a teremig. Habár nem értem ezt a nagy sietséget hisz még van tíz percünk az óráig.
A nap nagyrésze úgy telt, hogy bámultuk a professzort aki egymás után háromszor tartott órát méghozzá a legszarabb tantárgyakat. Így három órán keresztül bámúlhattuk matektanárunk képét. A hatodik óránk előtt mindenki imádkozott, hogy csak ne az a retardált legyen velünk. Hál' Isten nem ő tartotta hanem belibegett énektanárunk Mrs. Jung. Komolyan belibegett vagy nem is tudom. Elég elborzasztó volt látni egy elég feszes térdig érő, mély kivágású egyberészes kék szoknyában aminek ráadásul a háta csipkézett. Most komolyan fél lábbal a sírban van a nyanya, de ilyen rucikat húz fel.
Elég borzalmas...phfujj ..mikor felült a tanára asztalra már úgy voltam vele, hogy kikéretőzök egy "hánynom kell" mondatot benyökögve.
-   Ezt se dugja meg senki- fordult hátra Luhan hozzánk vigyorogva. Kínai ő is csak úgy, mint a cukrásznak tanuló Yixing. Egy program keretében helyezték Koreába őket a kérésükre.
-   Csodálkozol - fintorog Kyungsoo mellettem amire egy szélesebb mosolyt eresztek meg.
-     Ne legyetek ilyenek már..hisz tök jó csaj az öreglány-  kuncogtam fel halkan, hogy azért még se hallja meg tanárunk.
-    Nekem nem lenne ingerem egy ötven éves nagyihoz- imitál hányást elég feltünően- és hangosan- öklendezve.
-   Luhan úr megint elkalandozott a figyelme!- kiabál Mrs. Jung.
-   Dehogy tanárnő csak egy légy volt, de elintéztem-pördül gyors előre majd büszkén elmosolyodik.
-  Akkor kérem most már próbálja meg ignorálni a legyeket- legyinti meg pálcáját amivel általában vezényli a társaságot.
-   Rendben...nagyi-motyogja el a végét, hogy csak én, Soo és  a mellette ülők hallják. Fogyatékos ez a gyerek is. Ártatlan képe van a kis özikének, de belül egy romlott kisgyerek. Egy a szerencséje, hogy kitűnő a barom. Mondjuk én is majdnem...kivéve a tesit ugye, de kérem szépen a tesit mindenki leszarja úgy ahogy van.
Mikor a hatodik óránk is befejeződött azután jött még három ami nem is volt olyan vészes majd Sooval elindultunk hozzám. Még gyors elvittük a kajáját a balféknek aki a bátyjám majd péntekhez híven beültünk a moziba egy nagy popcornnal és colával. A film pocsék volt, de komolyan. Olyan filmet akartunk amit még egyikünk sem látott így random választottunk egyet és pont ezt  a szutykot fogtuk ki. Valami ócska romantikus nyálgép volt, de szerintem mindkettőnknek egy időre elég a moziból. Még beültünk teázni és valamit enni majd haza indultunk külön miután elköszöntünk egymástól. Otthon hiába kiabáltam a szokásosat- Itthon vagyok, mert haza jöttem!" -idióta és egyben értelmetlen mondatom nem válaszolt rá senki sem....pedig szoktak ez az én fura családom főleg ha anya válaszol. Az valahogy így hangzik: " Pedig azt hittem elcsaptak így sajnálom, de ma nem eszel", " Ne ordíts!" vagy a " Kit izgat Byunnie"- mondatok amik mindig feldobnak hisz tudom, hogy csak viccel. Hm...kicsit hiányzik a nyüzsgés, de ezek szerint anyáék dolgoznak a bátyjám pedig nem tudom hol van. Még Soonak dobtam egy üzit, hogy holnap reggel átugrok hozzá majd gyors megettem a két perccel tökéletesen-ami igazából borzalmasnak számitó-ramenem majd letusoltam és eltettem magam holnapra. Tanulótársak..huhh...aludj Baek!



Chanyeol pov:

Nem tudtam, hogy mit tegyek, mit gondoljak és hogy mihez kezdjek most. A harag szélsebesen söpört végig megtört szívemen. Kire is haragszom? Hm...talán Jiyeon a hibás? Ugyan kit áltatok? Nem hibáztathatok egy "ártatlan" embert akire a szerelmem áldoztam. Vak és gyerekes szerelem melyet nem tudom mi éltetett bennem egy éven keresztül. Idióta voltam akkor is és most is hogy nem vettem észre, hogy én az első egy hónaptól-mikor megláttam- nem szerelmes vagyok belé hanem ez csak puszta ragaszkodás. Ragaszkodás miszerint megláttam és nekem Ő kell alapon titokban szívemhez láncoltam, de sosem kellett nekem! Nem, egy ilyen ember nem kell! Csak a képzeletem szülte viselkedését és személyiségét, de Ő teljesem más. Elborzaszt a vakságom.  Még csak ha ez lenne a probléma!  Hogy tud egyetlen egy ember kételyt ébreszteni bennem a szexuális identitásomat illetően? Észre kellett  volna vennem. Annyi cafka után akikkel szexuális viszonyom volt és  egyiket sem élveztem igazán. Hm..nem éreztem semmit akkor mikor az aktusok zajlottak. Jobban kellett volna figyelnem! Saját magam nem veszem figyelembe nem hogy másokat ezért tudok meg minden információt hónapos késéssel, mint például Henry kapcsolatát. Teljesen idióta vagyok!  Mégis miért nem dühöngök, rombolok, piálok vagy verekedek?! Hisz kérem szépen most tudtam meg magamról, hogy buzi vagyok! Lelkem még mindig háborog e furcsa és egyben kicsit bizar tény miatt, de nem tudok mit tenni! Mégis mit tegyek? Szívem hangos dobogása és könnyeim fátyolátol nem látok tovább. Szívemre egy megmagyarázhatatlan fájdalom ült ki ezzel gyors pumpálást váltva ki...olyan mint ha az igazi énem ki akarna törni fogságából. Agyam sem kapcsolt igazán de lábaim tökéletesen mozogtak legbelül pedig tudtam hova tartok ebben csak könnyeim akadályoztak, hisz elmosták az előttem lévő teret. Lassan folyt végig fájdalmam jelképe arcomon majd a rideg betonnal találkozott amely magába szívta bánatom, de nem tűntetve el ezzel a bennem tomboló vihart. Az erdős rész szélére érve bizonytalanul megtorpantam majd egy mély sóhaj után újra útnak indultam. Lassan botorkáltam beljebb a dús zöld növényzet között és ezzel szívem szegleteit is feltárva magam előtt. Régi szép emlékek rohamozták meg elmém így egy kicsit feledve a gondokat melyeket nem neveznék igazi gondoknak. Voltak szép napok melyeket a faházban töltöttünk Kai-jal, de ezek már homályba bújtak és felejtődni látszik az idő múlásával. Most több, mint három év elteltével újra itt vagyok de szívem nem enged így csak lentről csodálom gyerekkorom fénypontjainak helyét. Hiányzik Jongin akivel nap mint nap együtt jöttünk ide majd együtt távoztunk. Most viszont Ő nincs itt csak a keserű megtört szívem mely még mindig bőszen fortyog. Hogy mondjam el másnak? Mit fognak reagálni? Egyáltalán lesz-e jövőm amiért érdemes élnem? Kérdések tömkelege villodzott elmémbe ezzel újra felbőszítve haragos, megtört és kétségbeesett szívem. Talán találok magam mellé egyszer valakit. Egy jó embert talán..csak úgy mint Henry. Az ő szülei elfogadták a szexuális orientációját ahogy mindenki más is a közelében. De mi lesz velem? Megbékélnek egyáltalán idővel a ténnyel? Hm...nem áll szándékomban közölni senkivel egyenlőre. Jobb ez így...még.

Telefonom halk csörgése rántott vissza  a valóságba. Kai. Felvettem mit is tudnék tenni. Elmondtam neki hol vagyok mire azt válaszolta, hogy azonnal jön csak maradjak itt. Hová is mehetnék? Talán...talán Ő megérti majd a helyzetem.
Fogaskerekem megállás nélkül kattogott különböző dolgokon. Körübelül  negyed óra elteltével Kai lépett be a kuckó ajtaján majd mellém fészkelte magát. Hiába is faggatott nem tudtam, hogy fogalmazhatnám meg a bennem kavargó érzelmeket. Ahogy felidézte bennem gyerekkori emlékünk azonnal mosoly szökött arcomra. Fájt. Fájt még mindig a tudatlanságom, de ezek az emlékek feledtetik velem gondom. Önkénytelenül áradtak belőlem a dolgok melyek kimondásra vártak tán évekig, de csak most jött el az idelyük. Újra felszínre tört fájdalmam és már nem bírtam tovább pedig tudtam, hogy tartanom kell magam, de könnyeim megállíthatatlanul zúdultak le orcámom egészen a fa lapjára. Egyedül éreztem magam.....
Jongin magához ölelt, de az első pár másodpercben csak arra tudtam gondolni hogy most ellököm magamtól és futásnak eredek.Menekülnöm kéne. Mindent elvetve húztam magamhoz közelebb arcom a nyakába rejtve, hogy még véletlenül se lássa eltorzult könnyekkel csúfított arcom. Tudtam, hogy válaszokat vár. Nekem is idő kell...idő míg átgondolom.Tíz perc elteltével nyugodtabbnak éreztem magam és ezt Kai is érzékelte hisz lassan eltolt magától majd a szemeimbe nézett.
-   Most már mindent el kell mondanod!- meredt komoly tekintettel rám ellent mondást nem tűrően. Bólintottam, miszerint szavait felfogtam és kész vagyok mindent elmondani. Lehunytam pilláim majd nagyot sóhajtva kezdtem bele mondandómba.
- Tudom, hogy hihetetlen lesz elsőre egy kicsit de kérlek halgass végig! -néztem iriszeibe reménykedve.- Nem tudom, hogy mióta vagy hogy miként csak azt tudom, hogy megváltoztam. Megértem ha ezek után időre van szükséged hisz én magam sem fogtam fel teljesen, de te vagy az első akinek ezt elmondom...és nem is biztos hogy ezt rajtad kívűl más is tudni fogja szóval csak azt aka....
-   Park. Chan. Yeol. Mond már ki!-vágott szavamba indulatosan. Puffogva és sértetten meredtem rá, de tudtam hogy tovább nem húzhatom az időt.
-   Meleg vagyok- vontam vállat bár tekintetemet inkább a kuckó padlójára vezettem mint hogy Kait nézzem. Fél szemmel fel lestem rá de arcán feltűnően látszott értetlensége és egyben a kíváncsiság..mérhetetlenül nagy kíváncsisága.
-  Öhm..jaa...tudod...- szemöldököm magasba szökött és úgy bámúltam rá. Kicsit megmosolyogtatott tehetetlensége hisz látszólag nem tudta, hogy kérdezhetne tapintatosan rá arra a dologra ami jelen pillanatban érdekli.
-  Nyugodtan kérdezz!- utasítottam szerényen.
- Mikor és hogyan tudtad meg? - jött azonnal a kérdés.
-  Még csak ma jöttem rá ami minden bizonnyal egész eddig elöttem volt csak nem akartam észre venni. Jiyeon térített észhez-mosolyodtam el. Talán nem kell tartanom. Ő  a gyerekkori barátom vele azt hiszem megoszthatom ezt.
-   Jiyeon? AZ a Jiyeon?!- meredt rám értetlenül.
-  Igen, az. Ma berángatott.... vagyis hagytam magam na a lényeg, hogy a szertárban vagy mi volt az...leakart velem feküdni, de nem érztem semmi késztetést arra hogy megfektessem és nem is találtam vonzónak. Mikor mondtam neki, hogy egy szánalmas ribanc azt kérdezte hogy meleg vagyok-e. Nem mondtam semmit csak eljöttem..- vázoltam neki a "fontosabb" részét a sztorinak.
-   Nem vagy semmi haver-nevetett fel majd újra elővette a komoly-kis-Kim-Jong-In- tekintetét. -  Te hót' homár vagy -emelte fel fejét büszkén, mint ha nagyon nagy felfedezést tett volna.Ch...nem volt poénos, de mindegy.
-   Ja-reagáltam a legegyszerűbben a mondatára.
-   Chan...ettől mi még ugyan úgy haverok maradunk és nem változol a szememben. A nemi identitásod engem hidegen hagy max  ha bulizunk akkor te a pasik seggét nézed és nem a csajokét ennyi. Viszont ha lehet ne akarj megdugni-mosolyodott el bárgyún. Ez a Jongin féle viditási módszer. Senkinek sem ajánlom mert most pofán kéne gyűrnöm ,de tudom hogy nem hazudik.
-   Akkor örök tesók?-emeltem fel jobbom.
-   Örökké tesók- pacsiztunk le nevetve.
-  És van már jelölted?- szemöldök húzogatva mered rám.
-   Nem, de ha nagyon kanos lennék levezetem rajtad- perverz vigyorom elővéve mászom kicsit közelebb hozzá.
-   Ohh.....Fújj Haggyá'! -lököd nevetve. Még órákig szórakoztunk a faházban hisz Jong nem igazán akart vissza menni órára ahogyan én sem így megegyeztünk, hogy inkább itt maradunk. Este nyolc fele a városba vettük az irányt, hogy szerezzünk magunknak valami kaját. A kisebb vacsink után mindketten haza indultunk. Otthon anyáék már vártak és közölte velem, hogy hívták őt a suliból...nem igazán zavart tudtam hogy mivel jar a "lógásom". Fürdés után befeküdtem az ágyamba és csak reménykedni tudtam, hogy a nap egy részét (a rosszabbikat) kialszom így kicsit feledve is.
    De egy biztos mosolyogva ragadott magával  a fáradtság.

[[Sehun és a szőke haja *-* szerintem ez áll neki a legjobban ^^]]

                                                                           
      [[ Henry ^^ Olyan kis komoly feje van itt T_T]]