Pszichológusok vs Pincérek ~Harmadik rész ~

Sziasztok! 

Bár újabb késéssel, de itt vagyok! 

Sajnálom, hogy lassam hozom a részeket csak ugye itt a nyár így jönnek a "családi" nyaralások így nincs időm. De, most már(remélem) több időm marad rátok! Próbálok pörgősebben dolgozni a ficin, hogy ne keljen annyit várnotok hisz én is tudom milyen ha várni kell valamire xD Nagyon köszönöm azoknak akik kommenteltek ide vagy a facebook csopiba :) ♥ és azoknak is akik már csak olvassák is és várják a friss fejezetet ^^  Köszönöm! :3 

 
 Jó olvasást bogyók! 

Kyungsoo pov:

Fel lélegezhettem végre, amint elhagytuk az irodát. Az ottani szorongásom is elmúlt. Tanulótársak? Huh...hát nálam ezer százalék, hogy nem fogunk tanulni! A szobám tabu a bátyámat pedig úgyse bírnák így jobb ha megelözöm a nézeteltéréseket.
      Park Chanyeol és Kim Jongin.
Sosem hallottam ezeket a neveket és biztos vagyok benne, hogy Beakhyunnie sem tudja kik lehetnek azok. Akkor gyűjtsük össze mit is tudunk  róluk: pincér szakosok, egyidősek velünk és olyat tettek, hogy minden bizonnyal össze pisilnénk magunkat. Vagy nem. Kitudja majd, ha megismerjük őket akkor le tudjuk vonni a következtetéseinket. Hm..nem is olyan rossz pszichológusnak lenni, de nem is olyan jó...legalábbis míg tanuló vagy. Viszont ezzel  a szakmával majd meg tudom állni a helyem valahol...remélem. Nem tudom mihez kezdjek van egy jukasunk. Haza menni nem lenne időm hisz vissza kellene jönnöm még természetesen.
-  Hova menjünk most?- nézek oldalra legjobb haveromra.
-   Meglepődsz ha azt mondom, hogy foggalmam sincs?- mered rám érdektelenül. Neki sincs sok kedve a mai naphoz ahogy nekem sem. Mondjuk kinek lenne, ha napi kilenc óra leforgása után haza kell vándorolni zombi módjára. Hm..mondjuk már Baek meghívott magukhoz, de nem tudom lesz-e annyi lelki és fizikai erőm ahhoz, hogy átsétáljak hozzá.
-   Menjünk a pályához- motyogtam magamnak igazából hisz én mindenképp oda megyek csak azt nem tudom, hogy neki van-e kedve focit nézni. Mindegyis ha akar jön. Sóhajtva léptem ki a foci pályához vezető ajtón nyomomban Hyunnal. Még senkisem volt kint így igazából csak a zöld mű fűvet tudtuk bámulni mely összeségében halál unalmas.
-   Elmegyünk shoppingolni? - mosolyodott el Baekhyun.
-   Ezt te sem gondolhatod komolyan-forgattam szemeim az idiótaságain.
-   Suli után te mamlasz- nevetett fel majd kicsit közelebb csúszott hozzám.
-    Akkor sem megyek veled vásárolni- pöcköltem meg homlokát. Simogatva a fájó pontot ahol "bántalmaztam" és kicsit távolabb csúszott tőlem.
-    Sátán Soo visszatért- motyogta mogorván. Puffogtam magamban az idióta beceneven amit még a gólya évünk második felében aggatott rám. Nem szóltam hozzá, mert tudtam hogy most a kis díva dühöng legbelül benne. Öt perc elteltével néhány srác jelent meg a pályán majd utána még több a legvégén pedig a testnevelés tanár jött.  Mr. Wang. Egy igazi állat ez az ember.  Egy idegbeteg, nagyképű, önző beteg állat. Hál' Istennek mi Mr. Seongot fogtuk ki magunknak így nem halunk meg az órákon. Igaz, néha ez a szadista jön be helyetesíteni Seong urat így ismerjük őt annyira már, hogy nem érdemes az öt méteres körzetében tartozkodni.
-   Szegények- motyogja maga elé mellettem Baek. Futnak, de nem is akármennyit. A tizedik kör után már nem számoltam. Elég messze ülünk-vagyis a lelátó legtetején- így nehéz kivenni a diákok arcát..mondjuk testileg okésak mind. Jó pár kör után játszhattak is mely nem igazán volt- számomra- izgalmas, de a mellettem lévő Baekhyunnak nagyon bejött. Vagyis igazából most nem tudom, hogy a focit vagy a félmesztelen fiúk testét pásztázza izgatottan.
Tekintetét elég sűrűn kapkodja egyik diákról a másikra míg nem megálapodnak iriszei egy fiún.



Jongin pov:

Fogalmam sincs miért távozott olyan hírtelen Chanyeol, de nem sejtek semmi jót sem. Nem szokása óráról lógnia föleg ha az Mrs. Maoval  van. Még a tanárnő is kikelt magából és mindenbizonnyal ha nem lenne Chanon kívül a teremben még húsz másik diák akkor ha kell erőszakkal hozná vissza. Míg a szaktanár  mérgelődik- és átkozódik - addig előhalászom a zsebemből telefonom majd pötyögni kezdek rajta.
  Feladó:   Kai
         Címzett:   ChanChan

        "  Chanyeol , azonnal told ide a képed!  Gyere vissza és megbeszélünk mindent ketten. Még az igazgatóiba is hajlandó vagyok elkisérni téged! ;) találkozzunk a pálya mögött, oké? "

Nagyot sóhajtva nyomtam a küldés gombra majd hátra dőltem a székemben. Mrs. Mao még mindig fortyog és jelen pillanatban épp értesiti az igazgatót a történtekről. Persze, ezt még meg spékeli egy kicsit ahogy mindig teszi mikor problémája van. Ilyenkor előjönnek az -" itt nem tudok tanítani! ", " Felmondok" ," Kérem oldja meg ezt az ügyet" - esdeklő megjátszott kérések illetve kijelentések melyek feltörnek a tanárnőből. Morogva csapja le a telefont majd végig pásztázza a diákokat. Tekintete megállapodik rajtam majd össze szűkitett szemekkel vizslatni kezd.
-   Kim Jongin ugye magának ehhez semmi köze sincs?- hangzik fel gúnyos kérdése.
-  Nem, nincs semmi közöm ehhez Mrs. Mao tanárnő - szalutálok neki ültemben  ahogy a katonák szoktak a rangosabb feletteseiknek. A fél osztály nevetésbe tör ki a másik fele pedig próbálja magát tűrtöztetni.
 -   Viccesnek érzi magát?- húzza fel szemöldökét kérdőn.
-     Vicces érzet? Olyan van?- tünödöm el még saját magam is a hülyeségemen.
-    Úgy látszik nem találja maga elégnek a bűntetést amit már kiszabott önnek az igazgató úr- mosolyodik el merő gúnnyal. Ezek szerint a tanári karból mindenki tud az incidensről.
-    Maga pedig nem találja elégnek a férje esti hiperaktivitását az ágyban- mosolyodom el  én is majd mutató ujjammal az irányába bökök.
-    Ezt meg mégis, hogy...
-  Tudja, ha nem elégítik ki sehogyan sem  az igényeit akkor nem rajtunk kéne levezetnie a feszültségét.-  vágtam a szavába.
-   Elég! Hogy mersz így beszélni?! Azonnal takarodj az igazgatói irodába most!-  ordította el magát majd mégegyszer kitessékelt a teremből. Hátamra kaptam a táskám majd kimentem. Elő kaptam mobilom majd tárcsázni kezdtem Chanyeol számát. Két csöngés után sem vette fel. Harmadik próbálkozásomra egy gyenge "Hello"- t nyökögött a telefonba.
-   Yeol hol vagy most? -  kérdeztem lágy hangon.
-   Mégis mit keresel te ott? Hm? Yeol válaszolj!- a düh minden formában megjelent jelen pillanatban bennem.
-   Maradj ott! Azonnal megyek- még elmakog a vonal másik végéről egy "rendben, szia"-t majd bontom a vonalat és futni kezdek. Idióta. Ma még öt óránk van és Ő pont most úgy döntött, hogy lecsekkolja a faházunkat. Ahogy az erdős részlegre érek- ami nem mellesleg Chanyeolék magán területe így nem meglepő ha azt mondom, hogy ezek csak mesterséges fák- kifújom magam, hogy tovább tudjak haladni és ne innét keljen összekaparni a maradványom.
Ahogy egyre mélyebre haladok úgy csiklandozza a lágy őszi szél az arcomat. Ojkor-ojkor bele kap gyengéden a néha megjelenő erősebb fuvallat hajkoronámba így enyhe csiklandozást okozva fejbőrömnek. Jólesően sóhajtok fel majd szaporábban szedem lábaim. Mikor a faházhoz érek fájdalmasan sóhajtok fel egy kissebb nyőgéssel kísérve. Nem is értem mit gondoltunk gyerekkorunkban mikor nyolc méter magasra egy tölgyfára építettettük meg a bunkerunk. Chanyeol anyukája nem szólt egy rossz szót sem erre a kérésünkre sőt még aznap intézkedett az ügyben. Három nap múlva pedig már "zombi" ölöst játszottunk a bunkerben ami akkor a fő hadiszállásunk volt míg szorakoztunk. Volt mikor hajnalig csak beszélgettünk "komoly" dolgokról persze ez nyolc éves fejjel mindössze a videó játékokró és az ételekről szólt amit szeretünk illetve akkoriban szerettünk. Majdnem négy éve, hogy nem voltam a bunkerben és tudomásom szerint Chanyeol is így van ezzel. Mosolyogva kezdtem mászni a felfüggesztett létrán. Meglepődtem mikor nem szakadt le alattam, de most már tudom hogy megérte a pénzt amit ráköltöttek. Öt méter magasan már inkább a tökéletesen megfogalmazódott végrendeletem pontjai cikáztak elmémben és az, hogy ha én még egyszer ide fel akarok jönni akkor megkell írnom mihamarabb! Több, mint hatvan kilóval nehezebb mászni, mint régen húszonöttel így berezeltem mikor a létra kilengett egy kicsit. Kissebb szívroham. Ezért még kinyírom Yeolt. Már a "párkányon" hasalva a szívem sem akart kiugrani a félelemtől, hogy akár métereket zuhanhatok. Eközben légzésem is vissza állt így szabályosan tudtam venni az életet nyújtó fő tényezőt : a levegőt.  Homlokomról letörölve az izzadságot mely a futás illetve a mászás miatti erőfeszítés utohatása, kicsit feljebb tolva magam támaszkodtam meg alkaromon.   Feltápászkodtam a hasalós pózomból majd kicsit összegörnyedve kinyitottam a faház ajtaját és beléptem. A boldogság minden féle hulláma átsöpört megfáradt, keserű lelkemen. Az emlékek villámként törtek be elmémbe így mosolyt csalva arcomra. Képek sorozata villant fel lelki szemeim elött  mely akkoriban melegséggel töltötte el szívem. Akkor még minden rendben volt. Boldog mosolyból keserű, de mégis nosztalgikus mosolyra váltottam pillanatok alatt.
-  Szia- köszöntem gyerekkori és mostani legjobb barátomnak ki meggyötört arcal a sarokban kuksolt. Közelebb araszolva hozzá elfoglaltam a mellette felkínálkozó helyet.
-   Na mesélj nagyfiú- mosolyodtam el bátorítoan, de ő csak távolabb húzodva kapta tekintetét a másik irányba.
-  Chanyeol..
-    Nem akarok beszélgetni- morogta orra alatt. Nem akartam tudomást venni hirtelen zárkódottságáról így újabb komunikációt próbáltam kezdeményezni.
-   Emlékszel még?- pillantottam rá mire ő is fél szemével rám pillantott.
-    Mennyit hülyéskedtünk itt akkoriban. A sok gyerekes zombis és vámpíros baromságaink- nevettem fel mire Chanból is egy kissebb mosoly tört elő.
-    Emlékszel még mikor Yoorat tésztával dobáltuk, mert csatlakozni akart hozzánk?- nevettem fel újra. Megunhatatlan történet.
-   Na és mikor leburitottuk szója szósszal?- kuncogott mellettem.
-   Az undoritó volt- fintorodtam el-  Egy hétig büdös  volt- mosolyodtam el.
-   Legalább nem te szagoltad vacsi közben- fintorgott. Ahh...régi szép idők.
-  Lehet, hogy gyerekesen hangzik de mindent megtennék hogy újra átélhessem ezeket a pillanatokat és a gondtalan mindennapokat vissza követelném- néztem rá komor tekintettel. Akkoriban minden más volt..teljesen más.
-   Megértelek - veregetett vállba gyengéden és biztatóan. Ő az az ember aki mindent tud a multamról és az érzéseimről.
-  Én is újra ott akarok lenni ..vissza forgatnám az időt és azt hiszem, hogy újrakezdenék néhány dolgot- mosolyodott el keserűen.
 " újrakezdenék néhány dolgot"
Ezt mégis, hogy érti? Újrakezdeni. Sok másképp  tennék vagy csak szimplán felejteném a sötét napokat mely megkeserítették az életem egy részét.
-   Hogy érted az újrakezdést?-  néztem iriszeibe.
-  Azt hiszem tévhitekben ringattam magam és sok baromságot elkövettem mely csak jobban rontotta az elöttem lévő tényt amit nem akartam észre venni..vagy csak féltem beismerni- mosolygott rám.
-   Ezt meg hogy értsem?-húztam fel kérdőn szemöldököm és próbáltam arc mimikájából valamit kivenni ám jól titkolta a benne lezajló hurrikánt mely szél sebességgel apritotta fel tűrő képességét átgázolva sértett énén.
-   Szánalmas vagyok.. egy olyan embernek kellett rá ébresztenie egy konkrét tényre, mint Ő - mosolyodott el biztatás képp miszerint  minden rendben vele.  Nem tudtam hinni neki. Most és ilyen helyzetben nem.   Feszülten vártam, hogy folytassa amit elkezdett, de számára nem tűnt fontosnak a folytatás így próbálta magában elfolytani fájdalmát mely tökéletesen kiült az arcára. Hiába fürkésztem az arcát nem akart nekem jobban megnyílni. Ekkor láttam meg azt ami félelemmel töltött el:  Chanyeol a mindig vidám optimista, mókamester arcán egy sós könnycsepp gördült végig egyenesen állkapcsáig majd onnan pólója nyelte el. Össze tört. Megálíthatatlanul zúdultak végig könnyei tökéletes arcán. Testem elöbb kapcsolt, mint agyam így Chanyeolt magamhoz húzva szorosan öleltem magamhoz. Nyugtatóan simogattam hátát és hagytam, hogy fájdalmát kiadja magából. Azt akartam, hogy tudja Én itt vagyok vele.  Válaszokat akartam. Válaszokat melyek megnyugtatják fortyogó énem. Azt akartam, hogy  mondja el mi bántja így együtt keresve megoldást majd a problémára. Fájt. Fájt, hogy így kell látnom! Szorosabban öleltem a zokogó fiút ki megadóan simult féltő karjaimban.

 Válaszolj nekem...kérlek.